Csodagyermek, vagy autista?

Az új óvoda, a Petőházi Kincseskert Óvoda szépen felújított, barátságos épület, közeledve hozzá Lackó (meglepő módon, mivel valamiért sosem szerette igazán az óvodát) kisvártatva, kíváncsi szemekkel fürkészte a takaros intézményt. Belépvén a főbejáraton, Lackó önmagát sokszorosan túlszárnyalva, szégyenlősen bár de mégis határozottan kezet fogott mindenkivel és elmondta, hogy ő Lackó, és most költözött Petőházára. A nagyon kedves óvodavezető, Lívia óvónéni körbevezette a kis családot, mindenhová bekukucskáltunk, s megmutatta Lackó leendő csoportját, a Süni csoportot. Még nem mentünk be, csak bekukucskáltunk és megbeszéltük, másnap jövünk. Lívia óvónéni elmondta, hogy Lackó csoportját sokkal könnyebben megközelítjük a hátsó kapun keresztül, holnap menjünk nyugodtan ott be.
Másnap reggel meglepően semmi ellenállást nem mutatott Lackó, jókedvűen felöltöztünk, mondván, megnézzük a Süniseket. Az ovihoz érve Lackó a főbejárat felé indult, mire mondtuk neki, hogy most nem ott megyünk, hiszen Lívia óvónéni mondta, hogy a hátsó bejáraton át sokkal könnyebben odaérünk.
Lackó nem tágított. „Nem! Anya, nem ott kell bemenni, hanem itt! Ez a bejárat.” Nagyjából negyed órába telt meggyőznöm arról, hogy a másik bejárat ugyan olyan jó és könnyebben megközelítjük a csoportot. Belement nagy dirrel-durral, de még a mai napig is emlegeti, hogy „Ez nem a jó bejárat!”.

(Korábbi „Miért és Válaszok” című bejegyzésben beszámoltam arról, hogy elköltöztünk. Kisfiam, Lackó 7 éves, autista.)

„Először is és mindenekelőtt – gyerek vagyok. Autizmussal élek. Elsősorban nem „autista” vagyok. Az autizmusom a teljes személyiségemnek pusztán egy része. Nem határozza meg, milyen ember vagyok. Gondolkodó, érző, sokféle tehetséggel megáldott lény,”

„Próbáld az autizmusomat nem egy képesség hiányaként, hanem egy másfajta képességként felfogni. Ne az autizmus húzta határokat nézd, hanem a sok jót, amit kaptam tőle.”
/Ellen Notbohm: Tíz dolog amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál/

Autizmus és az autisztikus spektrum
(Az Autizmus Alapítvány megfogalmazásai alapján)
„Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot. A súlyosan érintettek egész életen át teljes ellátásra, a jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak..” *
*forrás és bővebben a témáról itt: https://www.autista.hu/mi-az-autizmus/

Előzmények
Bárki mondhatja, hogy nem igaz, amiről írok, de én tudom, hogy igaz és minden percét átéltem, sokszor nagyon fájt, sokszor a környezetemet, az óvónéniket, a „mindenit” okoltam. Mára megbékéltem és nekem van a legcsodálatosabb kisfiam a világon!

2012-ben év elején teherbe estem Lackóval. Míg más ilyenkor örül, engem az öröm mellett valami pánikszerű dolog fogott el azon a napon, amikor 2 csík lett a teszten. Soha, egy percig sem jutott eszembe, hogy nem akarom őt, csak féltem elengedni a korábbi szabad életemet, mivel – bár nem tudtam még, csak – sejtettem, hogy egy picibaba, egy gyermek érkezése a szülőktől az életük teljes átrendezését igényli.
Nem mondhatnám különösebben nehéznek a várandósságomat. Voltak könnyebb és nehezebb napok, a pocak gömbölyödött, kb a 6. hónapig dolgoztam. Terhességi magas vérnyomást és terhességi cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam, így az utolsó 2 hónapot kímélő körülmények között és viszonylag diétás étrenden kellett töltenem (na ez annyira nem volt jó).
Ha hiszitek, ha nem – olyan 4 hónapos kismama lehettem, amikor egyik reggel az autizmus gondolatával ébredtem és nem csak ébredtem, de nem tudtam kiverni a fejemből azt a szót, hogy „autista”. Korábban a főiskolán tanultam a jelenségről, az állapotról – de különösebben nem foglalkoztatott. Viszont azon a napon, egész nap zakatolt a fejemben egyre hangosabban „autista, Autista, AUTISTA”. Este, amikor a telefon elcsendesedett, magam mellé vettem a laptopot és olvasgattam. Próbáltam nem a „Gyakorikérdések” színvonalán böngészni, inkább szakértők írásait, ezzel foglalkozó szervezetek oldalait böngésztem. A kíváncsiság olyan mélyre fúrt a tudatomban, hogy innentől kezdve minden nap olvastam valami újat, esettanulmányokat, csecsemőkori jellegzetességeket. Nagyjából mindent elolvastam a témában, ami az Interneten fellelhető. Nem tudtam, hogy miért teszem ezt, de tennem kellett.
Már a kismama létem korai fázisában (kb 16 hetes lehettem) elfogott a rosszullét mindenféle hús, vagy húsos étel nem hogy látványától, még a gondolatától is. Képtelen voltam pl. odamenni a húspulthoz. Emlékszem, hogy a kedvenc boltom előtt volt egy grillcsirkés – világgá menekültem a grillcsirke illata elől, annyira rosszul voltam tőle (akkor szoktam át a T**coba). Gyakorlatilag a kismama létemet az idared alma határozta meg, képes voltam napi 4-5 kiló almát megenni, más nem is nagyon kellett. (Érdekesség: Lackó jele a bölcsiben, majd az oviban is alma lett, s ezt nem én választottam, így alakult. Majd Lackó első igazi kimondott szava az alma volt.) Na jó, néha egy kis üres leves lé és egy-egy finom házi krémes is becsúszott.

Lackó 2012. november 27-én 14.50 perckor császármetszéssel jött a világra (fájásgyengeség miatt), apgar 9-10, 4000 gramm és 55 cm, minden rendben van vele, mondták az orvosok, s én is viszonylag jól voltam (ja persze, mint a mosott szar, de nem emlegettem, nehogy ott tartsanak a kórházban).
Lackóval hazaértünk, nekem azt mondta az orvos, akinél szültem, hogy „Anyuka, akárhogy sír, ne kapkodja fel éjszaka, az ember alapvetően éjjel nem eszik. Adjon neki enni 11-kor majd hajnal 5-kor, hamar megszokja majd.” Nyilván hallgattam rá, szegény gyerek sírt-sírt, aztán csak odalopóztam hozzá, bár az evési tanácsot megfogadtam, éjjel maximum babavizet vagy babateát adtam neki cumisüvegből. Sajnos tejem nem volt, így Lackó tápszert kapott, szépen fejlődött fizikailag, az első 4 foga már 3 hónapos korára kibújt. Az első évet a fogzás és a hasfájás elvitte, Lackó 13 hónaposan kezdett el totyogni.
Ez első és különös jel, amire felfigyeltem, hogy nem játszott. Nem érdekelték a játékok, pedig garmadában állt otthon a Fisher Price, a mindenféle szuper okos játék, igyekeztem vele sokat játszani, énekeltem, táncoltam, éppen hogy a fejemre nem álltam…
Tudjátok mivel szeretett játszani? Katus mama fokhagymanyomójával. Gyakorlatilag képes volt azt csattogtatni órákon át. Ezt követte a tv távirányító, majd szintén a Mama gázfőzőlapjának kifogyott nagy öngyújtója, amit hosszú nyöszörgések árán kikunyizott a Mamától. A többi gyerek nem érdekelte, nagyjából levegőnek nézett mindenkit, csak a családja létezett, minden más hidegen hagyta, kivéve a fokhagymanyomót, mert azzal együtt is aludt.
Ezeken kívül nagyon szerette a meséket. De nem ám úgy, hogy olvassak neki (arra egyszerűen nem figyelt oda, otthagyott), hanem a dvd-s meséket (pl. Shrek). Megtanulta a távirányítót kezelni, és egy mesét hetekig nézett, de nem ám elejétől a végéig, hanem egy-egy jelenetet több százszor tekert vissza hallgatta, nézte. (Talán ebből adódik, hogy még mai napig van, hogy meseidézetekkel kommunikál.)
Ugyan erre az időszakra datálódott az a megfigyelésem, hogy az étkezési paletta beszűkült. Még a hozzátáplálás kezdetén Lackó mindent szívesen fogyasztott, szépen eljutottunk szőlőig, sajtig, a virslit is jóízűen nyammogta befelé… de valami történt, és szégyellem magam, de pontosan nem is tudom mikor történt – az ételpaletta lekorlátozódott tejfölös tésztára és húsleves levére, ebben volt némi rugalmasság, mert engedte néha a levestésztát változtatni (eperlevél helyett pl. zabkocka, vagy fordítva).
A beszédfejlődése megkésett, mondta a háziorvosunk – biztos beszél majd ő, csak lustácska. 3 évesen még nem beszélt. Már nagyon aggódtam. Ekkor vittem el először szakemberhez, egy klinikai szakpszichológushoz, aki azt mondta, nincs ezzel a gyerekkel semmi baj, majd beindul a beszéde. Ekkorra magabiztosan szobatiszta volt, elhagyta a cumit, egyedül az innivalót itta cumisüvegből, de szépen barátkozott a pohárral is.
Mire majdnem 4 éves lett, a bölcsiben már nagynak számított (évvesztes) szeptemberre készültünk az óvodára. Addigra nagy erőfeszítések árán, keveredve a baba nyelvvel már bizonyos szavai felismerhetők voltak.

Itt tennék egy kis kitérőt:
Az óvodaválasztásról rettegtem. Mi lesz az én alig beszélő édes kis gombóckámmal egy teljesen ismeretlen közegben? Végül arra jutottam, elmegyek megnézni azt az óvodát, ahol az én gyermekkori óvónénim azóta már tagintézmény vezető. Nagyon kedves volt, mindent megbeszéltünk, befogadta Lackó jelentkezéstét, szuper, megkezdhetjük az ovit.
Már a szülői értekezleten volt egy olyan érzésem, hogy valami nem jó – nem tudom elmagyarázni, hogy mi, de valami… olyan nem volt jó a légkör. Nem fogom nagyon részletezni a történteket, nem volt nekünk való az az óvoda és nem kaptunk segítő hozzáállást. Folyton raporton voltunk, mert ilyen – meg olyan a gyerek. Elküldtek minket szakértői vizsgálatra, aminek az volt az eredménye, hogy a gyereknek semmi baja. Eltelt a nyár, és ovikezdés előtti összevont csoportba vittem Lackót augusztus utolsó hetében, szegénykém tiltakozott ugyan, de csak meggyőztem. Ahogy beléptünk az óvoda udvarára, meglátta az óvónénijét és szegénykém összepisilte magát és sírt.
Azonnal sarkon fordultunk, hazamentünk, megnyugtattam – és elkezdtem ovit keresni.
Azért ehhez az időszakhoz egy történetet mégis csak hozzátennék a közelgő Mikulás apropóján (ez már korábban közösségig oldalamon megjelent szösszenet):
2016, december – Óvodai Mikulás „buli”
„Eljött a december, a Mikulás ünnepség. Tudtam, Lackó retteg a Mikulástól és a hangzavartól ilyen eseményeken. Ezért külön megkértem az óvónéniket, hogy NE erőszakolják meg a gyereket ezzel az ünnepséggel, engedjék legalább, hogy hátul álljon meg. Megígérték.
…eltelt pár nap, feltették a Mikulás videókat az óvoda oldalára s mit látok?
A gyerekemet az első sorba állították, ahol a dadusnéni ölében az én kisfiam úgy zokogott, menekült volna, de nem engedték. Lenyomták a kis torkán mert A MIKULÁSNAK ÖRÜLNI KELL!
Amikor szóvá tettem, az említett videó hirtelen eltűnt…. de én láttam! Már nem haragszom… de hogy megbocsájtok-e valaha? Nem hiszem.”

A kitérőből visszatérve Lackónak új óvodát találtam, és szerencsére egy olyan csoportba került be, ahol profi óvónénik, profi pedagógiai asszisztens és profi daduskanéni várta őt, kis létszámú gyermekközösség, elfogadó ám következetes közeg. Igen, ez volt a Szolnok Városi Óvodák Pitypang tagintézményében a Szivárvány csoport. Örökké hálás leszek az ott dolgozó minden kollégának, ezúton köszönünk meg mindent, amit értünk tettek. Az ott eltöltött 2 év alatt rengeteget fejlődött Lackó, olyan csodát értünk el közösen, mely bizonyos, hogy nélkülük nem ment volna!

Név szerint köszönöm: Erdei Tünde óvónéninek, Oláh Péterné Edit óvónéninek, Kissné Hoppál Judit pedagógiai asszisztensnek, és az imádott daduskanéninek, Kovács Rita néninek!

A Szivárvány csoport kezdetekor újabb szakértői vizsgálatra került sor, mivel az új óvónénik is jelezték, szükséges lenne. Ez a vizsgálat is ugyan azzal az eredménnyel zárult, mint az előző, Lackónak semmi baja, menjen óvodába, külön fejlesztés nem szükséges.
Viszont már én is éreztem, hogy nem hagyhatom ezt az eredményt annyiban, s kutatómunkám eredményeképp rábukkantam Dr. Pesti Zsuzsanna pszichiáter, gyermekpszichiáter, igazságügyi pszichiáter szakorvos munkásságára, felkutattam őt és kértem hozzá időpontot. Először majdnem ő is azt mondta, mint a korábbi vizsgálók egyhangúan, de szerencsére kitértem arra, hogy milyen durva evészavara van Lackónak és elmeséltem, hogy a fentebb említett 2 ételen kívül akkor sem eszik meg mást, ha napokig éhezik. Akkor azt mondta, hogy ez olyan fokú rugalmatlanság, hogy valószínűsíthető, hogy ő egy magasan funkcionáló autista.
Itt éreztem, elkezdődött valami (2018. július). Azonnal időpontot kértünk a Gyermekpszichiátrián autizmusra irányuló részletes szakvizsgálatra, melyre 2018. novemberben került sor. Itt a diagnózis véglegessé vált, Lackó (bár az értékei nagyon határon mozogtak,) autista. Ekkor következett az újabb városi szakértői bizottsági vizsgálat – majd ezt követte a megyei szakértői vizsgálat, és VÉGRE a kezünkbe kaptunk egy olyan fejlesztési tervet, melyet az óvoda 2019. júniusától elkezdhetett alkalmazni. Persze, hogy jött a nyári szünet, majd a költözés… és most itt vagyunk, a Petőházi Kincseskert Óvodában, ahová a gyermekem szívesen megy, segítő és elfogadó közegbe, szeretetteljes légkörbe került, szuper óvónénikkel és szuper gyógypedagógus fejlesztővel, akit csak miatta alkalmazott az óvoda. Kíváncsian várom a folytatást.

Talán érdemes még pár szót ejtenem a dolgok lelki vonulatáról: amikor Lackó óvodás lett, és szembesültem vele, hogy valami tényleg nem stimmel, rettenetesen megviselt. Annyira megviselt, hogy az egészségem is ráment. Fél évig voltam táppénzen (2016 vége és 2017 eleje), annyira kikészültem – de nem ám mentális betegség, fél évig lázas, taknyos, beteg voltam. Ennyi idő kellett, hogy megrázzam magam és azt mondjam, hogy az Istenit már neki, hát én imádom ezt a kisfiút és letojom, hogy ki mit gondol róla, akkor is okos, ügyes, bátor és helyes kisfickó az ő kis furcsaságaival együtt és ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGOM és mindig számíthat rám! A többi meg csak pozitív hozzáállás és humorérzék kérdése! 😉